Veszett világ, letarolt föld,
Hangja mélyből felszakadó sóhaj.
Üres méhe nászért zokog,
Vár még az ég a megváltó csókkal.

Nekem sincs már régen semmim,
Csak maroknyi elfeledett álmom.
Rejtett vágyam hűlt zugában
Közelséged lobbanását várom.

Jönnöd kell, mert pusztul minden!
Hazugságból kovácsolunk fegyvert;
Gyáva urak, önző szolgák,
Nem ismerünk sem Istent, sem embert.

Jönnöd kell, mert szükség van rád!
Démoni káoszban nyakig járunk…
De Te mégsem bíróként jössz;
Visszaadod békességes álmunk.

Úgy érkezel, mint a hajnal:
Kibújsz mélykék lepléből az éjnek,
Szelíd csöndben érsz majd földet,
S lépted nyomán születnek a fények.