Sekrestye Színpad
Tartalom
Hivatalos
 
Média
 
Sekri Plusz
 
"Az Istent szeretőknek minden a javukra válik" (Rómaiaknak írt levél 8,28) 15 éves a Sekrestye Színpad Gálamüsor

„AZ ISTENT SZERETŐKNEK MINDEN A JAVUKRA VÁLIK”

15 éves a Sekrestye Színpad – Jubileumi Gálaműsor

 

 

A május elsején boldoggá avatott János atya újmisés jelmondata ez, mely számunkra is sokat jelent: ha valóban Istenre függesztett tekintettel tesszük a dolgunkat, akkor az Ő kegyelmével tehetségünkhöz és lehetőségeinkhez mérten célhoz fog érni az Üzenet. Bízunk benne, hogy van mit ünnepelnünk, mert amellett, hogy örömmel tölti el szívünket, de elsősorban hálával, hogy 15 évig megőrzött és segített minket a Jóisten, reméljük, hogy valóra váltottuk célunkat, küldetésünket! Színházi hitvallásunk szerint a jó színház Üzenet! Olyan Üzenet, mely megváltoztathatja az emberek életét! Reméljük, hogy előadásaink után kicsit „több”-ként mentek haza Kedves Nézőink és talán segítséget tudtunk adni az élet, a hit tudatosabb megéléséhez! Reméljük hűen követtük Karol Vojtila, a későbbi Szent II. János Pál pápa szavait: „A színház az élet lelkiismerete!”

Jubileumi Gálaműsorunk két részből áll:

 

Első rész:

A jó pásztor – In memoriam Brenner János (1931-1957) - Iváncsits Tamás zenés drámájának rövidített változata.

 

Második rész:

Küldetést kaptunk!

 

Jubileumi Gálaműsorunk két részét külön is előadjuk, éppen ezért repertoárunkban önálló műsorként szerepelnek. (A tartalmak a címekre való kattintással érhetők el.)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT